/A cikk idegen nyelvből lett átvéve, így előfordulhat véletlen félreértés a fordításban, esetleg egy-két mondat kimaradt vagy betoldódott. Megengedtem magamnak annyi szabadságot, hogy a magyarítás, illetve az olvasmányosság érdekében, kicsit kikerekítettem a mondatokat. Ha ennek ellenére valaki úgy érzi, mégis van benne egy-egy olyan megfogalmazás, ami elvileg nem szerepel az eredetiben, az azért van, mert a forrás is sokszor hiányos, összefüggéstelen, vagy nem egyértelmű. Ilyenkor néha tettem olyan „mondat-betoldást”, ami kikövetkeztethető a történetből, bár nincs leírva szó szerint az eredetiben. Ezen mondatok mennyisége elhanyagolható, ugyanakkor mindenképpen hangsúlyoznám, hogy a tartalom lényegi részén nem változtat. Sokszor előfordul, hogy különböző források némely részleteket leszámítva eltérőek, nagyon ellentmondásosak. Kérem, senki ne gondolja, hogy szándékosan akarom félrevezetni! Mindenki maga tudja, mit hisz el a történetekből vagy mit nem. Hitelességüket sem cáfolni, sem állítani nem tudom. Némelyik meglehetősen hátborzongató, ezért ki-ki a saját felelősségére olvassa el! Köszönöm! - Csiribusz/
Manapság sokat lehet hallani – különösen amerikai vidéki lakosoktól –, hogy gyakran látnak furcsa, félig ember és félig farkas- vagy kutyaszerű állatot, amelyet leginkább a mozifilmek vérfarkasaihoz lehetne hasonlítani. Kriptozoológusok állítják, ez egy teljesen különálló, rejtőzködő életet élő, eddig ismeretlen élőlény.
Rendszeres olvasóim több elbeszélést olvashattak a blogomban minderről, de mielőtt azt hinnénk, hogy az esetek csak Amerikában történtek, nézzünk meg más beszámolókat is a világ egyéb tájairól.
Martin L. Fink osztrák szemtanú, érdekes élményét osztja meg velünk:
„A szüleimnek volt egy háza Stájerország vidéki részén. Hogy tisztában legyenek a hellyel, elmondom, hogy egy völgyben éltünk, körülvéve más házakkal és erdőséggel. Két nagyobb út vágott át a területen: az egyik a város felől jött, a másik egy kisebb falu irányába vezetett lefelé. Mindkét út áthaladt az erdőn.
2009-ben tizenöt éves voltam, és aznap úgy döntöttem, ezt a napot a barátaim házában töltöm, lent a faluban. Kicsit tovább maradtam, mint általában – este 7-8 óráig –, s mire hazaindultam, már besötétedett. Akkoriban egy kis mopeddel jártam, ami nagyon lassan tudott felkapaszkodni a dombon, ezért amikor elhagytam a falut, felmentem egy hídra. Ám mielőtt még elértem volna a híd végét, mintha láttam volna valamit a jobbomon az erdőben, de aztán nem foglalkoztam vele. Gyorsan felmentem a dombon és folytattam az utam az erdőn át. Amint ahhoz a helyhez értem, ahol korábban mozgást véltem látni, valami kilépett a sűrűből. Nem láthattam jól, mi lehet az, mert nem voltak utcai lámpák, de nagyon rossz érzésem lett a bensőmben. Úgy siettem, ahogyan csak bírtam, ám amikor belenéztem a visszapillantó tükörbe, megláttam magam mögött egy sárgás szempárt.
Bármi is volt, követett engem félúton keresztül egészen addig, amíg el nem értünk egy elágazáshoz, ahol az egyik gazda ösvényt vágott az erdőn át. A bejáratot általában egy kis kapuval zárták le, ami hasonlít a vasúti kapukhoz. Bármi is követett, csak eddig jött el. Gyorsabb volt, mint a mopedem. Átugrott a kapu fölött, majd eltűnt az erdőben. Errefelé nem élnek medvék vagy farkasok és az sem valószínű, hogy egy szarvas követett volna (talán) két lábon. Sajnos nem ez volt az utolsó találkozásom ezzel a dologgal...”
Penny Taylor 2007-ben az új-zélandi Upper Huttban élt, az Akatarawa-i domboknál.
„Egy este kint voltunk az akkori párommal az udvarban, amely mellett néhány domb emelkedett. Egy elemlámpa volt nálam, azzal mutattam az égen a csillagképeket, amikor suhogó neszezésre figyeltem fel. Amikor meghallottam a zajt, ösztönösen odavilágítottam a lámpával és elámulva láttuk meg, hogy egy közel kétméteres alakzat van ott; amit krémes, szürkés szőrzet borított; két lábon állt; előre csüngő mancsaival úgy nézett ki, mint egy kenguru. Pofája, akár egy farkasé, talán csak az orr-része hosszabb. Fülei szintén farkaséhoz hasonlóak; farka hosszú, kunkorodó, bozontos szőrrel borított. A kreatúra oldalt állt nekünk, így nem láthattuk sem a szemeit, sem a fogait, sőt azt sem, ő látott-e minket. Aztán lassan elsétált és eltűnt a fák között. Ekkor a párom utánament, de nem látta többé. Ez a lény alig tízméternyire volt tőlünk...”
Egy nevét nem vállaló szemtanú, az ausztrál Landsborough-ból így írt:
„A buszomra igyekeztem az állomás felé azon az estén, és átvágtam egy rövidebb kis úton. Ahogyan az utcán haladtam végig, észrevettem valakit az út végén a sötétben, amint engem bámul. Nem nagyon foglalkoztam vele. Megnéztem a telefonomon az időt és láttam, hogy 11:06 van. Amikor visszanéztem, megpillantottam egy ragyogó, aranysárga szempárt. Közben eszembe jutott, hogy láttam valakit vagy valamit nem sokkal korábban. Megálltam, hogy jobban megfigyelhessem. Ekkor hirtelen négy lábra ereszkedett és elfutott. Éreztem, ahogyan zakatolni kezd a szívem és a félelem felkúszik bennem. Vártam egy percet, hogy lenyugodjak. Újra elindultam, miközben ismét a telefonom kijelzőjére néztem. 11:08 volt. Ahogyan visszanéztem, láttam visszafutni a gyalogút szélén, de nekem át kellett mennem az utcán. Amikor először megláttam, négy lábon állt, most azonban már két lábon és megint engem nézett. Éreztem, amint a szeme rám mered. Sétáltam tovább, majd pár másodperccel később úgy tettem, mintha nem látnám. Ő visszaereszkedett négy lábra és lefutott az úton, amelyen nekem végig kellett mennem ahhoz, hogy hazajussak. Ahogyan közeledtem az út végéhez, láthattam, amint befut az útról az erdőbe.”
A lény Skandináviában is felbukkant. Erről az egyik norvég fiatalember mesélt. Elbeszélése szerint nem hallott hasonló történetet sem Norvégiából, sem Európa más vidékéről. A huszonhét éves férfi – aki névtelenséget kért – Norvégia nyugati régiójában él barátnőjével és ott is dolgozik. Megtermett fickó, atlétikus termet a maga 194 centiméterével és száz kilójával. Saját bevallása szerint nem sok minden ijeszti meg az életben, de azon az éjszakán, amelyről mesél nekünk, nagyon félt. Mindig szeretett túrázni az erdőben, de azóta az éjszaka óta nem táborozott egyszer sem odakint.
„Mindig szerettem az erdőt. Annyira csendes. Szeretek egyedül. Ha időm engedi, sokat vagyok kint a szabadban. Horgászok, kocogok, focizok, kosarazok, túrázok vagy hasonló dolgokat teszek.
Rátérve a találkozásomra, az a nap teljesen normálisnak indult. 2014 júliusában, egy szombat délután történt. Összecsomagoltam a sátramat, magamhoz vettem egy kis élelmet, aztán elindultam a helyi hegyek felé az egyéjszakás kempingezésre. Nem volt nehéz túra, de nagyon meredek és lejtős, így 2-3 óra gyaloglás után eléggé elfáradtam. Nem vittem magammal sem órát, sem mobiltelefont, de este nyolc óra körül lehetett. Nem könnyű kitalálni az időt, hiszen Norvégiában a nap egész nyáron fent van, éjszaka is.
Szép, tiszta norvég est volt. Tipikus nyári időjárás. Tüzet gyújtottam és készítettem valami ételt. Volt nálam néhány hot dog és pár mályvacukor. Egy-két óra alatt megettem mindent, kicsit rosszul is éreztem magam. Azt hiszem, túl sok mályvacukort ettem. Közben az idő telt, tizenegy óra lehetett, kicsit besötétedett. Azt terveztem, olvasgatok egy kicsit, aztán rájöttem, hogy ahhoz nincs elég fény. Jól láttam ugyan, de azért nem olyan élesen, hogy a betűket is lássam. Talán túl fáradt voltam.
Hirtelen zajt hallottam a jobboldali bokor felől. Megfordultam, odanéztem és láttam, hogy valami ácsorog ott. Hallottam korábban, hogy mások jelentettek már valamiféle kétméteres szörnyet, de ez nem volt annyira nagy, inkább száznyolcvan centi körüli. Persze nagyon megrázott a látvány. Egyik pillanatban még élveztem a kellemes nyárestét, a másik pillanatban iszonyatosan megijedtem.
A lény nehézkesen lélegzett, mint egy nagyon fáradt ember, de azért állatszerű hang volt, vad és furcsa. Olyan, mintha torokproblémái lennének, vagy nyálka csúszott volna a torkára. Nehéz elmondani. Ekkor még ültem és csak bámultam rá. Azt hiszem, lefagytam a félelemtől. Soha még nem találkoztam mással az erdőben, mint szarvassal. A legveszélyesebb állat, ami a területen él, valószínűleg a róka.
A teremtmény is lefagyott. Csak állt ott két lábon, karjai az oldalán lógtak. Nem tudnám megmondani, hány másodpercig bámultuk így egymást. Persze örökkévalóságnak tűnt. A szemeit nem láttam, ahhoz sötét volt és a szemöldöke, a szőre leárnyékolta, mindenesetre a feje egészen biztosan felém fordult. Csak ültem ott, figyeltem őt, de nem szóltam, nem kiáltottam. Végül az vetett véget a kis incidensnek, amikor a tűzből egy maroknyi izzó parazsat dobtam felé. Erre eliszkolt.”
Hogy a skandináv térségben maradjunk, a svédországi Göteborgból is jelentkezett egy anonim személy, aki 2016. november 27-én érdekes dolgot tapasztalt. Egy éjszaka, amikor az erdőben sétált a háza közelében, furcsa hangokat hallott a sűrűből. Egy két és fél méter magas kreatúrát látott, amely két lábon állt, akár egy ember, de a testét szőr borította és kutyaszerű feje volt. A szemtanú azonnal futásnak eredt és meg sem állt, míg otthona biztonságába nem ért. Hallotta, amint az a lény követi őt, de aztán pár száz méter után megállt.
Svédország északi részén, közel a finn határhoz, szintén érdekes dolgot látott egy asszony és a barátja, amikor Haparandaból Kiruna felé autóztak. Egy vérfarkasszerű lényen akadt meg a tekintetük, amely átfutott az úton. Az asszony magasnak, vékonynak írta le, amelynek hosszú orra volt, a háta görnyedt, karjai a mellkasának magasságában lógtak.
Egy névtelen szemtanú elmeséli, hogy 2012 nyarán az unokatestvérével együtt Lengyelország délkeleti régióján utazott keresztül egy busszal, amikor két hétre egy nyári táborba mentek. Éppen egy erdős útról jöttek ki és egy széles mezőhöz értek, amikor a busz ablakán nézegetve, valami furcsát pillantott meg. Nagy, ezüstös alakot látott profilból, amely kiegyenesedve állt egy kis dombon. Hosszú pofája volt, akár a farkasé, de jóval magasabb, mint egy átlagos ember. A névtelen szemtanú ekkor ordítozni kezdett és kétségbeesve magyarázta a többi utasnak, hogy mit látott. Persze mindenki hibbantnak nézte. Később a táborban szintén állította egy lány, hogy egy farkas benézett a faházuk ablakán.
Visszatérve az amerikai kontinensre, tekintsünk Brazíliára, ahonnan már ismerhetünk korábbi kutyaemberes vagy ha jobban tetszik, vérfarkasos beszámolókat. Gabriel Santos Cabral egy huszonéves fiatalember, aki Brazília déli régiójában élt, Paraná állam Londrina nevű városában. A történések idején – 2002. október 18-án – mindössze 6-7 éves kisgyermek volt, de soha nem felejti el azt, amit akkor átélt.
Londrinában lakott a családjával, egy vidéki jellegű nyári lakban. A ház a város északnyugati részén helyezkedett el a külvárosban, közel a városhatárhoz. Az ingatlan körülbelül 420 négyzetméternyi földterület volt, körülvéve kétméteres falakkal, a privát élet miatt. A ház az ingatlan sarkában épült, jó rálátást nyújtva a környékre.
Londrina éghajlata szubtrópusi, a táj többnyire síkvidék, csak néhány dombocska tarkítja. Akad pár kisebb park, de a természet nem alakított ki olyan környezetet, hogy nagyobb állatok otthonuknak tekinthessék. Brazíliában nincsenek medvék. A legnagyobb ragadozók, amelyek megtalálhatóak a vadonban: a sörényes farkas, a puma és a jaguár. Ám amit látott azon az éjszakán, az egyik ragadozó leírásával sem egyezik meg.
Október volt és péntek. Ez az időszak a déli féltekén a tavasz közepe. Azon az estén telihold volt és az ég viszonylag felhős. Tartottak az ingatlanon vagy tucatnyi kutyát, amelyek mindannyian a ház oldalában aludtak egy nagy kennelben. Ám az egyik kutya valahogyan kiszökött és kétségbeesve próbált bejutni a házba.
A kisfiú kettesben volt az anyjával otthon, aki megkérte a gyereket, hogy kapcsolja fel a külső világítást és nézze meg, mi baja van az állatoknak. Gabriel azt tette, amit az anyja mondott és közben körülnézett azt kutatva, vajon mi ijeszthette meg a kutyákat. Ahogyan a sarokba meredt, észrevette, hogy az egyik mangófánál – úgy 90-120 méterre – egy nagy, szürke kreatúra fut négy lábon, elkerülve a fényeket, majd a mangófa mögött eltűnt a sötétben. Ahogyan a gyerek megpillantotta, azonnal a farkasemberre gondolt, mert hasonlóan nézett ki, mint a Rossz Hold című film vérfarkasa. A feje és az orra azonban nagyobb, erőteljesebb volt. A hátsó lábain állva legalább olyan magas volt, mint az ingatlant körülvevő falak, tehát bő két méter. A kisfiú megdermedve bámulta, aztán a pár másodpercnyi döbbenet után olyan gyorsan futott vissza a házba, ahogyan csak tudott. Minden nyitva lévő ajtót és ablakot azonnal bezárt.
Ma már persze jól tudja, hogy ember nem képes átalakulni farkasemberré, de semmi máshoz nem tudja hasonlítani a lényt ma sem, mint ehhez a félelmetes szörnyhöz. Azóta Gabriel felnőtt, de megszállottan kutatja a jelenséget. Állítása szerint Brazília több részén is történtek furcsa esetek, eltusolt dolgok, amelyek ezzel a lénnyel állnak kapcsolatban. Emlékezete szerint, amikor kisfiúként látta, azokban az időkben a városban sokan állították, hogy látták a farkasemberszerű lényt, amely megpróbált éjszakánként a házakba bejutni, és megtámadta az emberek kutyáit vagy egyéb állatait. A lakosság nagyon félt. Az állami rendőrség az éjszakai járőrséget megerősítette, vizsgálatot is indított az ügyben, bár azt feltételezték hivatalosan, hogy valami őrült beöltözik éjnek idején farkasembernek és azzal szórakozik, hogy ijesztgeti az embereket. Egyes kriptozoológusok még DNS-mintákat is gyűjtöttek. Mint kiderült, a DNS nem emberi volt és nem hasonlított egyetlen ismert állat DNS-ére sem.
https://csiribusz.blog.hu/9999/12/31/verfarkasok_napjainkban_2_resz_
Írta és fordította: Csiribusz
Forrás: dogmanencounters.com; google.com; phantomsandmonsters.com
Képforrás: istockphoto.com; pinterest.com; 1920x1080hdwallpapers.com; sielok.hu; moviepilot.com; nz.hougarden.com; rufciu.deviantart.com; twitter.com; reddit.com; mac0rpic.deviantart.com; mythologian.net
