A kentaur a fantasztikus állattan legharmonikusabb teremtménye. Ovidius kéttestűnek nevezi az Átváltozásokban, ám könnyen megfeledkezhetünk kétneműségükről, s feltételezhetjük, hogy a platóni ideák világában a lóhoz vagy emberhez hasonlóan, a kentaurnak is van archetípusa.
Évszázadokba telt, míg rátaláltak; a korai archaikus műemlékek egy meztelen férfit ábrázolnak, kinek testéhez sután illeszkedik egy lófar. Az olümpiai Zeusz-templom nyugati homlokzatán már lólába van a kentauroknak; ott pedig, ahol az állat nyaka kezdődne, egy emberi felsőtest látható.
A mítoszok úgy tartják, hogy Ixión, Tesszália királya és egy felhő sarjaként születtek meg a kentaurok, de egy másik legenda Apolló fiaiként tünteti fel őket. Azt is mondják, hogy tulajdonképpen a kentaur a gandharva származéka. A gandharvák a védikus mitológiában amolyan kisebb istenek, kik a Nap lovait vezetik. Miután Homérosz korában a görögök még nem ismerték a lovaglást, valószínűleg az első nomád lovasok láttán úgy tűnt, mintha félig ember, félig ló testű lényekkel találkoztak volna. Hasonlóan reagáltak az indiánok is, amikor először lovagló embert láttak: Prescott egyik idézetében ezt olvashatjuk: „Az egyik lovas lezuhant a lováról; midőn az indiánok látták, hogy kettéválik az az állat, amelyet ők eddig egynek hittek, úgy megrémültek, hogy megfordultak és futásnak eredtek, s közben kiáltozva adták tudtul a társaiknak, hogy bizony kettévált az az állat, s nem győztek csodálkozni: Isten rejtett kezét kell látnunk ebben; mert ha ez nem így történt volna, az indiánok valamennyi keresztényt lemészárolták volna.”
Csakhogy az indiánokkal ellentétben a görögök ismerték a lovat, tehát valószínűbb, hogy a kentaur tudatos képalkotás része, nem pedig tudatlan tévedés.
A kentaurokról szóló mesék közül az a legnépszerűbb, amelyik a lapithákkal vívott harcot beszéli el. A kentaurokat egy alkalommal lakodalomba hívták. Miután még soha nem ittak annak előtte bort, az ital hamar megártott nekik. Így esett, hogy az egyik részeg kentaur megsértette a menyasszonyt, s felborítva az asztalokat, előidézte a híres kentauröldöklést. A lapitháktól elszenvedett vereség után a kentauroknak el kellett hagyniuk Tesszáliát. Ezt később Pheidiász vagy egyik tanítványa Parthenónon megörökítette, majd Ovidius az Átváltozások 12. könyvében megénekelte, s ez később Rubenst is megihlette.
Nyers faragatlanságot és indulatot szokott jelképezni a kentaur, ám a legnemesebb kentaur Kheirón, Akhilleusz és Aszklépiosz mestere volt. A zene, a vadászat, a háború művészetére tanította őket, sőt még a gyógyítás tudományára is. Kheirón emlékezetes módon szerepel a Pokol 12. énekében is, melyet általában kentaurok énekének szoktak nevezni.
Lucretius A dolgok természetéről című könyvében lehetetlenségnek tartja, hogy Ovidius emberek és lovak nászából épkézláb ivadékok szülessenek, hiszen egy ló ötven évvel kevesebb ideig tud átlagban élni, mint egy ember, és míg az ember három évesen magatehetetlen, gondoskodásra szoruló kisgyermek, addig egy hároméves ló felnőtt állatnak számít.
Forrás: Jorge Luis Borges / Képzelt lények könyve – lejegyezte: Csiribusz
Képforrás: hu.wikipedia.org; pinterest.com
