Michael Crichton: A 13. harcos című regénye szolgált alapul az azonos című, világhírű film elkészítéséhez. Michael Crichton – aki olyan híres filmek regényváltozatait írta, mint a Jurassic Park, a Kongó, A gömb vagy a Zaklatás – ezúttal a 10. század elejére repít minket egy primitív, vad Észak-Európába, amelyet egy arab utazó, Ahmad Ibn Fadlán szemén keresztül mutat be.
A másik blogomra már felvezettem ezt a bejegyzést, ám van egy olyan rész, amit oda nem írtam be, de itt feltétlenül szeretnék megemlíteni. Ha olvasóimat érdekli, egyéb információkat is találnak az alábbi linken a könyvről:
http://kepzeletvagyvalosag.blog.hu/2016/05/13/michael_crichton_a_13_harcos
Itt a Képzelet vagy Valóság? blogomban azonban, szeretnék még egy kis kiegészítőt hozzátenni a bejegyzésemhez.
A könyvnek van egy olyan része, melynek a címe: A törpe tanácsa. Ugyebár leszögeztük már, hogy a történet igaz alapokon nyugszik, és így több kérdést is felvet, ha a törpékről beszélünk. Most nem akarom megint részletezni vagy definiálni, hogy mi és ki a törpe, vagy ki hogyan vélekedik erről. Mindenesetre a fejezet, melyet fel fogok gépelni, elgondolkodtató, miután sokan vitatkoznak azon, valóban létezhettek-e törpék és óriások valamikor. Ez a jelenet egyébként ki is maradt a filmből.
Az idézetet kétféle betűvel írom, ahogyan az eredeti könyvben is van. Az álló betű maga a regény története, míg a közbeékelt dőlt betű, az író történelmi és egyéb kutatási tényeken alapuló bejegyzése.
„Ugyanarra tértünk vissza, mint amerre odafelé mentünk, de sokkal gyorsabban, mert a lovak lelkesen vágtattak, s ahogy lejöttünk a hegyről, magunk előtt láttuk a síkot, s mögötte feltűnt az óceán partján Rothgar vára, s mellette a település.
Ekkor azonban Buliwyf más irányba indult és vezetett minket is, a sziklás, szélfútta szirtek felé. Herger mellett lovagoltam, megérdeklődtem, miért tesszük ezt, mire azt a választ kaptam, hogy azért, mert a környék törpéit keressük fel.
Ezen felette meglepődtem, mert az északi emberek társadalmában nem láttam törpéket; nem látni őket sem utcákon, sem a királyok lábzsámolyánál, nem ők számolják a pénzt, s nem is ők vezetik a mérlegkönyveket, ahogy azt mi a törpéktől megszoktuk.
A Földközi-tenger medencéjében az egyiptomi idők óta a törpéket különlegesen intelligens és megbízható embereknek tartották, akire épp ezért nyugodtan rábízták a pénzügyeket és a könyvelést.
Egyetlen viking sem beszélt nekem soha törpékről, s egyébként is úgy gondoltam, hogy ilyen óriás népek, mint ők, nem nemzenek törpéket.
Skandináviában körülbelül 90 olyan csontvázat találtak, amelyek teljes bizonysággal a viking korra datálhatók. Ezek alapján az átlagos testmagasság 170 centiméterre tehető.
Elértük a barlangokkal teli vidéket, Buliwyf leszállt a lováról, hasonlóképpen tettek társai is, aztán gyalogszerrel folytattuk az utat. Sziszegő hangot hallottam, s láttam, hogy az egyik barlangból gőz tör elő. Beléptünk az egyik barlangba, és ott találtuk a törpéket.
Imigyen néztek a törpék ki: megszokott méretű törpék voltak, ám fejük nagyon nagy volt, s vonásaik az ősöreg embereké. Láttam férfi és nő törpéket, mind borzasztó öregnek tűnt. A férfiak szakállt viseltek és komorak voltak; a nőknek is volt valamelyes szőr az arcán, tehát ők is férfiasnak tűntek. Ruhájuk bőrből és prémből készült, s mindegyikük övet viselt a derekán; a bőrt arannyal díszítették.
A törpék udvariasan fogadtak bennünket, a félelem legkisebb jele nélkül. Herger szerint a teremtményeknek mágikus erejük van, ezért nem félnek az embertől; viszont tartanak a lovaktól, emiatt hagytuk hátunk megett a hátasainkat. Herger azt is elmondta, hogy a törpék ereje az övükben rejtezik, ezért ha esetleg elvesztette volna, egy törpe mindent megtesz, hogy azt megtalálja. Herger beszélt öreges megjelenésükről is: a törpék tovább élnek, mint az átlagember. Azt is hozzátette, hogy a törpék legfiatalabb koruk óta érettek nemileg; még az újszülöttek ágyéka is szőrös, és nemi szervük szokatlanul nagy. Éppen ezen a módon tudják meg a szülők, hogy gyermekük törpe lesz, tehát mágikus erejű teremtmény, akit ki kell vinni a hegyekbe a fajtája közé. Miután így tesznek, a szülők köszönetképpen állatokat áldoznak az isteneknek, mert törpét szülni nagy szerencsét jelent. Így hiszik a vikingek, Herger ezt mondta el nekem, s nem tudom, mi az igazság belőle, ezért csak arról számolhatok be, amit hallottam.
Ekkor láttam, hogy a sziszegő gőz nagy üstökből száll fel, melyekbe edzeni mártják be az izzó, kovácsolt acélpengéket, ugyanis a törpék által készített fegyvereknek nagy volt a keletje a vikingek között. S valóban, Buliwyf harcosai oly kandi szemekkel nézelődtek a barlangban, ahogyan a nők a bazárban a selyemportékát áruló kereskedőknél.
Buliwyf kérdezősködött a törpéktől, akik a legfelső barlangba irányították. Itt egyetlen törpe üldögélt, mindegyiküknél vénebb volt, haja s szakálla teljesen ősz, arca merő ránc. Őt 'tengol'-nak nevezték, ami a jó és rossz megítélőjét, valamint jövendőmondót jelent. Ennek a tengolnak valóban mágikus ereje és hatalma lehetett, mert Buliwyfet azonnal a nevén szólította, s maga mellé ültette. Buliwyf tehát leült, mi köréjük gyűltünk bizonyos távolságra, de állva maradtunk...”
Írta: Csiribusz
Képforrás: wall.alphacoders.com; letoltonline.atw.hu
